2013. május 13., hétfő

Szereted a levendulát?

A levendula (Lavandula)
A levendulát mindenki ismeri. Azon túl, hogy molyűző, ma már sok egyéb tulajdonsága miatt is szeretjük, mondhatjuk, reneszánszát éli ez a nagyon divatos növény. Ezen a héten körbejárjuk, hogyan lehet gyönyörű levendula kerted, mire használhatod fel a konyhában, a háztartásban, hogyan használjuk a virágkötészetben.


A levendula egy örökzöld mediterrán növény, hazánkban a szabadban termesztett változatok fagytűrőek, míg az üvegháziak általában nem élik túl az erősebb fagyokat. Virágzási június, július, helyes metszéssel másodvirágzást érhetsz el ősszel. Egy bokor is gyönyörű dísze lehet a kis kerteknek, fél méter átmérőjű gömbökké fejlődik, ha jól metszed, egyes fajták elérhetik a 80 cm-es magasságot is. Szépen mutat tömegben is, szegélyként, alacsony sövényként, vagy nagyobb foltokban elültetve. Mivel erős illata révén kártevője nincs, ráadásul elűzi a szomszédos növények tetveit is, gyakran ültetik rózsa, vagy más, tetvesedésre hajlamos növény mellé.



Fajtái:

Legnagyobb jelentőségben termesztik a francia és az angol levendulát, olajáért, virágáért. Ezek mellett számos fajta létezik, amit dísznövényként termesztenek, nálunk ezek közül a legismertebb a bóbitás, vagy spanyol levendula. 

1. Francia levendula (Lavandula augustifolia)


2. Angol levendula (Lavandula intermedia)


3. Bóbitás, vagy spanyol levendula (Lavandula Dentata)

 

 Így gondozd a levendulát

  • Napos, meleg helyet keress neki a kertben, csakis ott fog szépen fejlődni.
  • A talajra nem kényes, legideálisabb az enyhén meszes, agyagos föld.
  • Szárazságtűrő, nem kell sokat öntöznöd, csak hosszú aszályos időszakban.
  • Ültetéskor adhatsz hosszan lebomló műtrágyát, vagy marhatrágyát a földhöz, néhány évente ezt megismételheted, de nem feltétlenül fontos.
  • Ahhoz, hogy sokáig szép formájú, gazdagon virágzó bokrot kapjunk, egyedül a helyes metszés a fontos.  Amikor júliusban már minden virág kinyílt, vágd le szárral együtt, a bokor feléig. Ezzel formás növekedésre és másodvirágzásra serkented. Majd szeptemberben a második alkalommal is ismételd meg. Az első három évben ősszel akár a bokor harmadáig is visszavághatod, de a negyedik évtől, mikor kezd elfásodni alul a szára, vigyázz, mert a fás részek már nem hajtanak ki, mindig úgy vágd vissza, hogy maradjon leveles hajtás is az ágak végén. Ha nem metszed a levendulát, néhány év után elöregszik, elfásodik, és nem hoz virágot, ezért leginkább az első években fontos a metszés.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése